Folytatódik kísérleti sörsorozatunk, a RothBeer Apollo Program. Az új sör apropóját az adja, hogy megérkeztek Európába a 2017-es szüretelésű amerikai komlók.  Mi mást is főzhetnénk, mint egy királykategóriás IPA-t, hiszen ilyenkor, frissen lehet a legtöbbet kihozni belőlük. A kor divatját követve egy New England IPA lenne a kézenfekvő megoldás, de a RothBeer világnézetével ez nem egyezik.  Számunkra egy IPA friss, ropogós és KESERŰ.  Az édeskés, sűrű komlódzúszt sem vetjük meg, de annyira nem is hoz minket lázba.

Nézzük mi lett ebből, mit is jelent számunkra egy top kategóriás IPA 2018-ban:

  • először is legyen benne temérdek komló. Öt évvel ezelőtt az 5-6 gramm/ liter már temérdeknek számított és extrém intenzitású sörök készültek ilyen komlózással. A komló-küszöbünk azonban folyamatosan feljebb és feljebb tolódik, így ma ez már nem elég a “maximális élvezethez”. A Rocket Science –be 15 gr/liter került az alábbi fajtákból: Citra, Mosaic, Galaxy és Nelson Sauvin.
  • kiemelt szerepe van a hidegkomlózásnak. A BrauKon-os komlórakétánk piacvezető a megoldásával, amely mögött komoly tudományos kutatások állnak. A hideg sör úgy áramlik a komlópellettel töltött hengerben, hogy a pelletek a hengert egyenletesen kitöltve folyamatosan lebegésben maradnak , így az illóolajokat nagyon magas hatékonysággal tudjuk kioldani a komlóból. Ez ihlette sörünk elnevezését is.
  • a maláta test kialakításánál ennél a sörnél elhagytuk a klasszikus iskolát, nem használtunk karamell malátát, hanem a karakteres angol Maris Otter és a kissé édeskés cseh pilseni maláta elegyére bíztuk, hogy egyensúlyt teremtsen a komlóval.
  • a keserűség szempontjából maradtunk a jól bevált szokásinknál. A 70 IBU feletti értéket 6.5% -os alkoholtartalommal támasztjuk meg. A vízprofil és az élesztőtörzs is a friss, ropogós jelleget emeli ki.

Pohárba öntve a sok hidegkomlótól kissé opálos, de gyönyörű világos narancssárga színű testtel bír melyet hófehér, tartós, paplanszerű habkorona takar . Illata lehengerlő és egészen különleges. Nos, itt jönne el az a pont, amikor a marketing-vezérelt sörelemzés elveit követve fel kellene sorolnunk 2-3 olyan déligyümölcsöt, amit hozzánk csak szökőévente importálnak. Ennek a sörnek valójában olyan illata van, mint a nyáron a fáról frissen leszakított, mosolygós pirosra érett parasztbaracknak. Aki így név szerint nem ismerné, ez az az apró szemű fehér fajta aminek keserű a héja, de az íze  verhetetlen. Sörünk ízében a barackon kívül már némi grapefruitos jelleg is beköszön és lenyelve kellemes, bizsergető keserűséggel búcsúzik tőlünk.

 

This is Rocket Science!